Meglepő: valaki hazudik, de nagyon
Nincs titkos alku. De van. Nincs. De van. Stratégiai partnerek beszélgetnek.
Nincs titkos alku. De van. Nincs. De van. Stratégiai partnerek beszélgetnek.
Morvai Krisztina, a Jobbik EP-képviselője szerint az azeri baltás gyilkos átadási ügyében hibázott a magyar fél, amikor az erről szóló diplomáciai levelezésben az azeriek általános megfogalmazásai esetében nem kért pontosítást arról, hogy a konkrét esetben, Ramil Safarov kiadatásakor miként fognak eljárni.
Van bája annak, ha a kormány saját bőrén tapasztalja meg, miért problémás kirúgni minden olvasni tudó szakértőt a minisztériumokból – például azért, mert nem jutnak el egy nemzetközi jogi egyezmény tizenkettedik paragrafusáig. Ami feketén-fehéren leírja, hogy Azerbajdzsán a nemzetközi jog tökéletes tiszteletben tartásával adhatott kegyelmet Ramil Safarov baltás gyilkosnak.
Tudósítónk szerint legalább ötven hallgató lett rosszul a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanévnyitóján, ahol Orbán Viktor is beszédet mondott. A kormányfő beszédében kitért arra is, hogy szerinte Magyarország ma jobban teljesít az európai válság kezelésében, mint Nyugat-Európa.
A miniszterelnököt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanévnyitóján kérdeztük arról, van-e titkos megállapodás Azerbajdzsánnal Ramil Safarov kiadatásával kapcsolatban.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára diplomáciai jegyzéket nyújtott át vasárnap Vilayat Guliyevnek, Azerbajdzsán budapesti nagykövetének, tájékoztatva őt arról, hogy Magyarország elítéli Azerbajdzsán lépését. A magyarországi egyházak fenntartásokkal, a külföldiek elítélően fogadták azt, hogy Magyarország kiadta Azerbajdzsánnak az örmény tiszttársát lemészároló és ezért jogerősen életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ramil Safarov azeri katonatisztet.
Nem árulta el a Külügyminisztérium szóvivője, hogy az Egyesült Államokon kívül érdeklődött-e az azeri gyilkos kiadásának ügyéről más ország is a magyar kormánynál, de megjegyezte: Magyarország nyilvánvalóan értekezik szövetségeseivel azokról a kérdésekről, amelyek őket is érdekelhetik.
Az azeri gyilkos kiadatásának ügye rávilágított a magyar kormányzati körökben eluralkodott "erkölcsi nihilre" - mondta Jávor Benedek LMP-s frakcióvezető, aki szeretné, ha nyilvánosságra hoznák Orbán Viktor kormányfő azerbajdzsáni tárgyalásainak jegyzőkönyvét. Az LMP nevében felszólította a kormányt arra, hogy a nemzetközi átszállítási egyezményre hivatkozva követelje Ramil Sahib Safarov visszaszállítását.
Lezárt ügynek nevezte Ramil Safarov kiadatását az ANS tévétársaságnak nyilatkozva Vilayat Gulijev. Azerbajdzsán budapesti nagykövete hozzátette, hogy a hazatért katonatisztnek adott kegyelem miatti magyar tiltakozó jegyzékben nincs semmi rendkívüli.
Az esetleges következmények aggasztják Ramil Safarov kiadatásának ügyében az Európai Bizottságot, Örményországot és Azerbajdzsánt pedig mértékletességre intik.
Orosz és lengyel lap írt az azeri baltás gyilkos kiadatásáról. A Nyezaviszimaja Gazeta szerint igen jelentős okok állhatnak annak hátterében, hogy a magyar hatóságok ilyen lépésre szánták el magukat, a lengyel Rzeczpospolita pedig arról ír: Magyarország hatalmas hibát követett el.
Deák András Oroszország-szakértő szerint alapvetően a karabahi konfliktus határozza meg az örmény-azeri viszonyt, sőt ez a két ország belpolitikájában is rendkívüli jelentőségű. A szakértő úgy gondolja, azzal, hogy Örményország bejelentette, megszakítja diplomáciai kapcsolatait Magyarországgal, azt akarja elérni, hogy Ramil Sahib Safarov kiadatásának ügye napirenden maradjon.
A Regnum orosz hírportál hétfőn több olyan internetes forrást idézett, amely szerint az Egyesült Államok előre tudott az életfogytiglanra ítélt Ramil Safarov azerbajdzsáni katonatiszt kiadásáról.
Bizonyíthatóan Orbán a hibás az azeri ügyben – így összegezte a Ramil Safarov kiadatása óta történteket a Demokratikus Koalíció.
Magyarországnak fizetni sem kell, már a pénz ígéretéért is mindenre hajlandóak vagyunk, ahogyan a kínai pénz reményében is vegzáltuk a tibetieket, mégis hoppon maradtunk – írja az azeri baltás gyilkos körüli diplomáciai botrányról a Véleményvezér blog.
A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szerint Magyarországnak nincs félnivalója az azeri kiadatás ügye kapcsán, mert egy nemzetközi egyezménynek megfelelően jártak el; Szijjártó Péter erről hétfőn beszélt az M1 Ma reggel című műsorában.
"Engedje meg, hogy kétkedjek az őszinteségében" – többek között ezt írta pénteken a Navracsics Tibornak címzett levelében az örmény igazságügyi miniszter, Hrayr Tovmasyan, akinek a szavait az atv.hu vasárnap szó szerint közölte.
Edvard Nalbandján örmény külügyminiszter vasárnap Párizsban a Ramil Safarov azerbajdzsán katonatiszt kiadatása nyomán kialakult helyzetről tárgyalt a Karabah ügyében közvetítő minszki csoport társelnökeivel - közölte a Novosztyi-Armenyija internetes portál.
Már a gyilkosság megtörténte után a büntetőeljárás elejétől kezdve, a jogerős ítélet megszületéséig erős diplomáciai nyomás nehezedett az azeriek részéről Ramil Safarov érdekében a magyar hatóságokra – emlékezett vissza a férfit védő Magyar György a hvg.hu-nak, aki elmondta, hogy az eljárást áthatotta a nacionalizmus.
Az MSZP magyarázatot vár a kormánytól az elmúlt 24-48 órában történtekre a baltás gyilkosként elhíresült azeri férfi kiadatásának ügyében, amivel kapcsolatban a magyar diplomácia olyan szinten ellehetetlenült, hogy Martonyi János külügyminiszternek távoznia kell a kormányból - mondta Molnár Zsolt (MSZP) országgyűlési képviselő vasárnapi sajtótájékoztatóján Siófokon.